A leletei mögött rejlő ember

Ötven éven át elvesztem zárójelentéseim mögött. Egy beteg vagyok a sok közül.
Most kilépek,és elmondom történetemet, megmutatom magamat verseim által.
Álmom, hogy ezzel segítek azoknak, akik még nem tudják, hogy a feneketlen poklokból is ki lehet jönnni…
Aki nem szereti ezt a lapozgatós formátumot, az megnézheti pdf formátumban is
(S)írásaim

Ez a könyvem a digikönyv kiadó sorozatában jelent meg
Ötvenkét évet éltem. Tizenhárom éves korom óta írok, öt évesen már olvastam, s életem során sokat szavaltam. Öt év kihagyás (nagyon súlyos állapot miatt) után újra írni kezdtem, tömör novellínókat, novellát, és főképpen verseket. Még csak fél éve internetezem, egy ujjal pötyögök. Hitemet, szeretetemet, szívemet-lelkemet adtam ebbe a könyvbe. Szeretném megmutatni, hogy a legmélyebb poklok bugyraiból is ki lehet jönni.
Ez egy válogatásnak indult, szintén (S)írásaim

Verseimből és novelláimból készült összeállítás, amit terveim szerint továbbiak követnek.
Ha még több irodalmat szeretnél, kérlek látogass el weboldalamra, ahol több amatőr irodalmi oldalra mutató linket találsz.

Ajánlom továbbá ezeket az amatőr irodalmi portálokat:


